Dr. Szilágyi Judit

Executive coaching során a vezetők sokszor dilemmák megbeszéléséhez, felvetéséhez, megoldásához keresik az üzleti edzők támogatását. Kihez forduljon azonban egy coach? Mert valljuk be, dilemmáink nekünk is vannak….

Egyik kedvenc ügyfelem őszinte lelkesedéssel a hangjában hívott fel a héten. (Érzem, itt egy megjegyzést kell tennem: Igen, akárcsak a tanár néniknek, szánom bánom, de a trénereknek, coachoknak is vannak kedvencei. Mónika kolléganőm egy előző posztban ki is fejtette, kik az ő kedvencei. Az enyémek is megérnének egy bejegyzést...)

Történetünk hőse – egy piacvezető termelő vállalat egyik értékesítési vezetője –  odaadással ecsetelte, hogy képzeljem el „mintha kicserélték volna a csapatát”. „Lelkesek, optimisták, megoldásközpontúak, akarnak, és elhatározták, hogy közösen teljesítik ezt a negyedévet is! Tudod Judit, olyan mintha lassan kezdenék átvenni a bennem másfél éve zajló pozitív változásokat, a proaktív látásmódomat. Nem hittem, hogy egyszer eljutunk idáig, hiszen sose erőltettem rájuk semmit, csak tettem a dolgom.”

Amellett, hogy az ilyen telefonok, mindig nagyon feldobják az ember lányát, hiszen itt látszik meg a munkánk eredménye, el is gondolkodtatott. Hányszor szembesülök azzal, hogy egy-egy vezető, (vagy akár férj, feleség, anya, apa, ha a magánéletről beszélünk) elvégzi egy képzésünket, végigcsinál egy coaching folyamatot, és elindul benne „a Változás”. Új működési módokat vesz fel, tudatosabban cselekszik, megváltozik a viselkedése bizonyos emberekkel kapcsolatban, rendszereket épít, számos dimenzióban változtat és még sorolhatnám tovább. Dolgozik magán, a környezetén és tágra nyílt, pontosabban tágra zárt szemekkel figyeli, hogy miért nem követi ezt megfelelő tempóban a környezete is. Miért nem változtatnak ők is a paradigmáikon, ahogy ő teszi azt? Hiszen olyan egyszerű! (Most már!) Aztán jön a prédikálás és az erőltetés, az „erőszakkal is lenyomom a torkotokon”, „akaratotok ellenére is boldoggá teszlek” fázisa, mely szintén sok kudarccal van kikövezve, hiszen a másik oldalon még nincs meg a valódi hit, a valódi elköteleződés. És végül, sokszor, túl gyorsan jön a feladás és a jól bevált önigazolás: „Itt semmit se lehet megváltoztatni, bár én igazán mindent megpróbáltam…” Ismerős scenario?

Túl gyorsan elfelejtjük, hogy a változások bennünk sem egyik pillanatról a másikra mentek végbe. Miért várjuk ezt el másoktól, vagy egy szervezettől (családtól)? Vagy éppen miért higgyék el a körülöttünk lévők azonnal, hogy mi ezúttal komolyan gondoljuk, hogy ez most nem múló szeszély?

Akkor mi a megoldás? A bölcsek köve persze nincs nálam, de ügyfelem példája is azt mutatja, hogy az egyik legjobb eszköz a kitartó, személyes példamutatás, nem csak a bor/víz prédikálása (ízlés szerint), valamint annak felismerése és elfogadása, hogy a szervezeti változásoknak vajmi kevés köze van az instant leves porokhoz, vagyis nem túl gyorsak…

(a szerző a Samling Solution business coacha, valamint a FranklinCovey senior trénere és szervezetfejlesztési tanácsadója)