Sämling Coaching

Fenyves Katalin: Melyek azok a konkrét tapasztalatok, amelyekre a tematikus nap programját építed?

Hankovszky Katalin: Lassan tíz éve, hogy végzett, gyakorló coachok tanulását támogatom Svájcban. Kezdetben Peter Szabó kollégám mellett, majd növekvö elképedéssel egyedül is arra fordítom ezt az idöt, hogy igent mondjak mindarra, ami valahogy hasznosnak mutatkozik a továbbképzésen résztvevö coach és az ügyfél interakciójában. Elképedéssel, mert a megerösítö visszajelzés valóban és maradéktalanul elegendö elöremozdító erönek mutatkozik a professzionális fejlödés útján, ha abból indulunk ki, hogy a mesterség keretein belül egy, az ügyfélhez és a helyzethez igazodó saját stílus az, amit egy adott coach és csak ö nyújthat ott és akkor, az ügyfél érdekében.

Két mozzanat is nagyon izgalmas nekem ebben. Az egyik a „hasznosnak mutatkozik”. Az a tapasztalatom, hogy a coachtréning, ahogy müveljük, talán mindenekelött a figyelem iskolája: a coaching folyamatában és komplexitásában legyen a coachnak elegendö kapacitása és figyelme, hogy érzékelje, amit teszt, annak hatását és kapcsolatépítö, támogató lehetöségét. Tapasztalatom, hogy minél közelebb vagyunk a konkrét példához, annál hatékonyabb az utólagos reflexió, az alklamazott interakciós lépés méltatása. Ezért is teszi ki ezen tréningek jelentös részét egy-egy valós coachingülés.

A másik mozzanat, mikor azt mondom: a „mesterség keretein belül” méltatjuk a saját coachingstílus jeleit. Honnan lehessen tudni, hogy egy megszólalás (vagy meg nem szólalás), kérdés vagy megjegyzés a coach részéröl a mesterség keretein belül mozog-e? Ennek megvilágítására az Nemzetközi Coach Szövetség (ICF) coachingkompetenciáit használjuk.

Miért éppen az ICF coaching kompetenciák?

Egyrészt mert nagy hívük vagyok. Lenyügöz a precízió, amely azáltal keletkezett, hogy vagy hatvan profi, különbözö megközelítéshez és iskolához tartozó coach együttes erövel létrehozott egy 11 pontból álló listát, mely a gyakorlat, a formálódó coachingmegbeszélés mentén leírja egy „jó” coach megfigyelhetö jellemzöit. A brief coachingra alkalmazva: egy beszélgetés tehát nem attól „jó”, hogy felteszi-e és milyen szépen a coach a csodakérdést vagy hogy szellemesek-e az alkalmazott skálák, hanem pl. hogy kérdéseivel tanulást és a megcélzott eredmény megszületését támogatja, vagy gondosan és hatékonyan alakít munkakapcsolatot (az ICF kompetenciák két jellemzö csoportja). Mindez, a reflektáló, tanuló figyelemnek az eltolása valamilyen megtanult technikáról a beszélgetés eredményes alakulására felteszi szerintem a koronát a technika megtanulásának folyamatára is.

Másrészt pedig, mert nem csak én vagyok nagy híve az ICF coaching kompetenciáinak, hanem a Solutionsurfers valamennyi coachtréningje az ICF coaching kompetenciák mentén értelmezett coachingot oktatja. E kompetenciák járható hidat alkotnak a brief coaching és más iskolák között, még ha egy brief coach sok-sok elméletet és modellt nem is használ, számos magyarázattal és megkülönböztetéssel nem is él, mellyel kollégák más iskolákban dolgoznak.

A te coaching gyakorlatod miben különbözik a többiekétől? (What’s the difference that makes the difference?)

Hm, fogas kérdés.
Spontán az a válasz jut eszembe: abban, hogy én csinálom, teljesen belölem jön, miattam ilyen, mert nekem ez a fontos. És így egyáltalán nem különbözik más jó coachingtól.
És emellett tudom azt is, hogy feltünök mind coaching, mind coachtréning során azzal, hogy nagyon következetesen az ügyfél önszervezödését támogatom - a brief coaching zsargonjával szólva: az ügyfél a szakértö, nem én. Gyakran kapok elképedt visszajelzéseket arra is, hogy a figyelmem milyen éberen és következetesen szelektíven idöz az ügyfélen: “ugrok” minden olyan megnyilvánulásra, melyben valamely, a cél kontextusában értelmezhetö kompetencia, eröforrás érhetö tetten. Harry Korman, kedves svéd kollégánk és tiszteletreméltó kutató, aki másodpercröl másodpercre vizsgál segítö beszélgetéseket, ebben könnyedén felmutatná az általam nagyra tartott megoldásközpontú megközelítést, annak eröforrásorientáltságát. (A mikoranalizis eszközével azt vizsgálják nemzetközi kutatási projektekben, hogy mire és hogyan reagál a segítö, és megfigyeléseik tükröt tartanak, melyben pontosan kivehetök a segítö professzionális elöfeltevéseinek körvonalai.)

Hogyan illeszkedik a tanulással kapcsolatos tudásod az általad művelt coachinghoz?

A pedagógia, a felnöttképzés felöl érkeztem a coaching és a coachtréning területére. Már az óvodában lila falú fekete tetejü iskolát rajzoltam mint leendö munkahelyemet: akkoriban bizonyára édesanyám mint lelkes és lelkesítö példakép alkotta a horizontomat, aki nem szünt meg tanulni azt, amit tanított. Ö a “tudásátadás” paradigmájában tette mindezt, mégis hajlandó volt évröl évre újrafelfedezni a tananyagot. Én a “vizet öntünk a pohárba” paradigma helyett egy keretért érzem magam felelösnek mind coachként, mind trénerként, melyben “belülröl fakadó” tanulás lehetséges: ez a makk paradigmája, melyben minden benne van és megvan ahhoz, hogy az a nagy és erös tölgyfa legyen belöle. (a metafora Sir John Whitmore egy elöadásából származik, köszönet érte).

Coachként ezt látom legföbb, magunkra vonatkozó feladatunknak: hogy állandóan kiváncsian kísérletezzünk, tanuljunk, hogyan támogathatjuk az adott ügyfél tanulását a legjobban, mert a jóízü tanulás ragadós!
Brief coachingon belül erre a tanulásra az is vonatkozik, hogy nem sokféle dolgot csinálunk, tehát nem új és új dolgokat tanulunk, inkább ugyanazt tesszük és tanuljuk sokféleképpen: az ügyfélhez és az itt és mosthoz igazítva. Mert “minden eset különbözö”, mondja Steve de Shazer, a megoldásközpontú megközelítés egyik elindítója. (Vagy a hütöszekrény-mágnesek nyelvén szólva, ha “kétféle ember létezik, azok, akik azt gondolják, hogy kétféle ember létezik, és azok, akik nem” – én azt gondolom, hogy nem :) )

Milyen előnyeit látod a játékkal kapcsolatos korábbi foglalatosságaidnak?

A kérdezö tudja, hogy játékpedagógusi képzettségem is van, és talán azt is tudja, hogy évekig méregettem képzettségem palettáját azzal a kiváncsisággal, hogyan lesz valamikor egy és ugyanaz az akkoriban még hármas profilból: felnöttképzö (és felnöttképzö-képzö), coach és játékpedagógus. Nem tudtam, hogyan és mikor, de nagyon bíztam benne és valahogy sejtettem, hogy egy és ugyanazt csinálom mindhárom szeletben.

Mára már többet tudok erröl az együttállásról. Felfedeztem például, hogy a játékban annyira nagy szerepet játszó improvizáció, azaz a pillanat megragadása és a benne rejlö lehetöségek teremtö továbbvitele lényegi eleme a coachingnak: leírható így az ügyfél és a coach közös tánca, ha a coach –Insoo Kim Berggel, a megoldásközpontú megközelítés másik elindítójával szólva- egyik lábával a saját, másikkal az ügyfél világában lépked a beszélgetés során.

Másik példa: sokat tanultam néhány játékszertöl és a velük bíbelödö felnöttektöl. A jó játékszernek felszólító ereje van és metaforikus könnyedséggel világít rá komoly bölcsességekre egy adott kontextusban alkalmazva. Ha valaha mégis elvállalnék egy coachingról szóló elöadást, talán egy diaboló segítségével  végezném el a feladatot – és itt elértünk arra a pontra, amit mind a játékról, mind a coachingról gondolok: ne (csak) beszéljünk róla, hanem csináljuk! 

Többféle kultúrában élsz/dolgozol egyszerre, ez hogyan jelenik meg a munkádban?

Többféle kultúrában élek és dolgozom, igen, nem lett mégsem interkulturális szakértö belölem, mikor ilyen témában hívtak elöadónak, nem jött össze az adott konferencia és azóta sem lett a témának folytatása, gondosan elökészített példáim a fiókban maradtak.
A munkámban a többféle kultúra mint élettény inkább úgy jelenik meg, hogy könnyedén nézem és kezelem egy-egy szervezetben vagy teamben a vélemény- vagy érdekkülönbségeket mint fordításra váró történeteket. Egészen biztos persze sosem lehetek, hogy ügyfeleim megtalálják magukban a hétköznapokban is hatékony tolmácsot, de az interkulturális tapasztalat mint bizalom sugárzik belölem, azt hiszem, és ez a bizakodó hozzáállás a segítö foglalkozásúak hatékonyságának egyik kulcsa.