Ügyfelem, egy klasszikus termelő vállalat értékesítési igazgatója. Egy baráti társaságban találkoztam vele először, ahol – érdekes módon, talán egyfajta szakmai ártalomként – rosszkedvével hívta fel magára figyelmemet. Beszélgetésünk során szóba került coachként végzett munkám is, melyet Bence fokozott érdeklődéssel hallgatott, majd kifejtette, hogy már ő is gondolkozott azon, talán „ez” rajta is segíthetne, hiszen súlyos időgazdálkodási problémákkal küzd.
Ügyfelem – szintén időhiányra hivatkozva - visszautasította azon ajánlatomat, hogy a választás érdekében átküldöm csapatunk önéletrajzait, inkább egy gyors találkozó egyeztetését kérte.
Első ülésünkkor megtudtam, hogy 6 éve dolgozik a cégnél, ahol egy 25 főből álló csapatot vezet. Mint mondta, munkájával alapvetően elégedett, hiszen nagy önállóság mellett, versenyképes jövedelemért dolgozik.
Találkozásunkkor problémaként – szinte monomániásan - ugyanazt ismételgette: „egyszerűen semmire nincs időm!” Mikor faggattam mire nincs ideje Bence válasza ugyanaz volt: „semmire”. Esetleg olyanokat mondott, mint „a csapatomra, a magánéletemre, magamra”.
Némi csend beállta után ő tett fel egy kérdést: „Lehet, hogy igazából fogalmam sincs mire is szeretném fordítani a nem létező időmet?”
Nem igazán kellett válaszolnom…
Az első cél az volt, hogy Bence dolgozza ki, hozzon tudatos döntést arról, mire is szeretné fordítani idejét munkájában és magánéletében.
Találkozásaink és egyéni munka keretében (különböző technikák, de elsősorban sok beszélgetés során) feltérképeztük munkahelyi és magánéleti szerepeit, ezekhez kapcsolódó emberi kapcsolatait, ezek „állapotát”. Bence leírta, lerajzolta, melyikkel hová szeretne eljutni, mit szeretne kapni tőlük, adni nekik. Keményen küzdve meghatározta és leírta az ezen vágyakból következő „SMART” céljait is. (Ami közel sem bizonyult könnyű feladatnak.)
A következő lépés az volt, hogy górcső alá vegyük napi tevékenységeit, leleplezzük időrablóit. Bence szigorú naplózást követve 10 napon keresztül írta, jegyzetelte, mivel is tölti idejét.
Naplóját áttekintve a felismerést megint maga alkotta meg: „Hiszen én alig foglalkozom olyannal, ami a céljaim megvalósítását szolgálja.”
Bencét a következő hetekben arra kértem, hogy minden hetét és minden napját, valamely rendszer alapján tervezze meg. Több kudarc után, lassan találtunk rá a számára ideális tervezőrendszerre. Adódtak nehézségei a tervek konzekvens kivitelezésével, de elszántan figyelte a buktatókat, így képes lett az „ellenmérgek” kidolgozására. Nagy előrelépésnek értékelte például, amikor felismerte, hogy már nem a technika (e-mailje, telefonja) kiszolgáltatottja, hanem csak tudatos használója.
Bencével akkor éreztük lezárhatónak közös munkánkat, amikor úgy döntött 3 hétre
Dél-Amerikába utazik….
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.